Európai újságírók szövetsége
magyar tagozat

Előbb vagy utóbb: brexit!

 

Az EÚSZ Magyar Tagozata és a METU rendezvénye


 

A METU és az Európai Újságírók Szövetségének (EÚSZ) Magyar Tagozata március 27-én a Brexit: a britek elsők vagy utolsók? /Az Európai Unió jövője az új helyzetben címmel közös rendezvényt szervezett Nagy-Britannia európai uniós kilépéséről. A vitát Martin József újságíró, az EÚSZ Magyar Tagozatának elnöke vezette a Budapesti Metropolitan Egyetem Nagy Lajos király úti campusán.


A vita két résztvevője Becsey Zsolt

egyetemi oktató és Szent-Iványi István

külpolitikai szakértő volt.

A résztvevők bemutatását követően mindkét, korábban államtitkárként is dolgozó, valamint EP-képviselőként eltérő frakciókban (Fidesz, illetve SZDSZ) ülő vitapartner összefoglalta a brexittel kapcsolatban naponta változó nemzetközi helyzettel kapcsolatos véleményét, miközben más-más szempontok alapján értékelték a jövőképet. Nagy-Britannia lehetséges távozásával összefüggő jelentős kérdésekre is választ kaphatott a közönség, például a közös uniós költségvetés jövőjére, általában az unión belüli erőviszonyok lehetséges átrendeződésére is kitértek. Újságíróktól és METU-s hallgatóktól érkező kérdésekre is jutott lehetőség.
A kilépés különböző forgatókönyvei és azok lehetséges hatásai sok érdekes gondolatot vetettek fel, és habár arra nem kaphatott biztos választ a közönség, hogy mikor, hogyan és milyen feltételek mellett fog bekövetkezni a brexit, de abban egyetértés volt az egykori EP-képviselők között, hogy az eddigi brit belpolitikai és nemzetközi események tükrében most már elkerülhetetlennek tűnik Nagy-Britannia kiválása az Európai Unióból.